Most nagyon rendes vagyok,  két bejegyzést is írtam a tegnapról és valószínűleg ma is kettő lesz. Szóval,  a szerdánk most utazással telik,  hiszen ma indulunk a Huangshanra,  ami egy csodálatos hegy Kínában,  remek kis túrázásnak nézünk elébe. (Persze csak akkor, ha nem esik,  szurkoljatok!) 

Reggel megállapítottuk, hogy balgák vagyunk, mert a hostelest hamarabb meg kellett volna kérdezni jó reggelizőről. Ugyanis ajánlott egy piacot 5 percre a hosteltől és istenem.. Mennyei. Különféle gombócozók, hentesek, egyéb kajáldák... Amit csak kíván az ember.  Mi végül megállapodtunk az általam már nagyon várt wrap-szerű kínai tekercses reggelinél, ami valamelyest hasonlít ahhoz, amit korábban ettünk, csak ez százszor finomabb. 

 Már a készítése is tuti. Felkeni a tésztát a forró lapra, ráüti majd szétkeni a tojást, megszórja korianderrel, vamilyen gyökérrel, tesz bele valami ropogós tésztát, feltekeri, kettévágja és kész is! Teljesen megérte kipróbálni, szuper reggeli! 

Ezzel az energiabombával már volt erőnk végigverekednj magunkat a városon a reptérig. Ez most nem a Pudong, ahova anno érkeztünk, hanem a Hongqiao. Kb egy órát metróztunk, hogy kiérjünk, szerencsére bőven volt időnk. Lacó még örülhetett is, mert ma már nem volt érvényes a 3 napos jegyünk, így single ticketet kellett váltanunk, viszont ezt benyeli a gép, mikor kijövünk a vonal végén. De valaki a reptéren bénázhatott, mert míg a miénket megette a kapu, találtam egyet ott heverni - így lett Lacónak emlékbe shanghai vonaljegye. :) 

Most a reptéren ücsörgünk. Menő, mert vannak kihelyezett vízkiadó automaták minden mosdónál,  szomjazni nem fogunk.. 

Az esős keddünkön még igyekeztünk kihasználni az időt a borongós időjárás ellenére.  Átsétáltunk a pékségből a Pearl towerhez.  Az eredeti terv,  hogy felmegyünk a tetejére,  nyilvánvaló okokból nem jött össze.  De szerencsére az előtte lévő térre be lehetett menni (persze csak táskaellenőrzést követően).  Itt Lac főként Ludwig fotózásával volt elfoglalva,  keresve a legjobb helyet,  ahova letéve a tökéletes fotó készülhet róla.. 

Na igen,  olykor ez én voltam.. Delegalább egyből lett egy szelfink is. 

A tornyot nem egyszerű a térről úgy fotózni, de azt hiszem,  valamelyest sikerült nekünk. Otthon mutatunk majd a párába burkolózó felhőkarcolókról képeket,  lenyűgöző látvány így is. 

 Mivel még mindig nem győzött meg minket az idő arról, hogy merre is indulnunk tovább, így a Bund mellett döntöttünk (ismét), gondoltuk,  hátha most kevesebben lesznek. Ugyanis maga a város nem zsúfolt,  a partot kivéve nem nagyon tapasztalunk tömött sorokat vagy nyomakodást. Sajnos be kellett látnunk,  hogy megint nincs sok értelme a parti sétálgatásnak,  mert ismét katonák terelték a népet, úgyogy a Bund előtti sarkon visszafordultunk.  Annyit viszont meg kell hagyni,  nagyon hatékonyak itt a forgalom kezelésében.  Nem úgy van ám, hogy ott battyogsz, ahol kedved szottyan, hanem kijelölték az oda- és a visszahaladók járdáját. A szabályszegőket hangos sípolás állítja meg. Emiatt meg is állapítottuk, hogy Kínában síp meg esernyőárusnak kell elszegődni (utóbbi azért, mert napfényes időben is állandóan azzal mászkálnak). 

 Szóval a Bund kilőve,  de azért még sétálgattunk egyet a Nanjing úton,  ami gyakorlatilag egy hatalmas sétálóutca,  rengeteg bolttal,  neonnal. 

Kezdtünk fáradni,  úgyhogy sokáig nem maradtunk és inkább elmentünk megvenni a Huangshanra szánt ételeket (dobozos leves például) és az elmaradhatatlan mandrancsunkat. 

Reggel vacilláltunk egy sort,  mert esőt írtak délutánra, de ez igaz volt az előző napokra is,  mégsem lett semmj.  Elindultunk tehát a szokásos nyári öltözetünkben (helyiek persze mind nyakig bebugyolálva,  minden nap) ,  hogy a kimaradt látványossávokat is megtekintsük.  

Az első ezek közül a Jingan templom, aminek a meglátogatását a Jade Buddhista templomhoz menet találtuk ki.  Viszont jól jött,  hogy a templom előtti padkán szépen meg tudtunk reggelizni, ami ma narancsból,  mandrancsból (na jó,  narancs és mandarin társítása,  ki tudja,  mi a neve) és győri kekszből állt.  Közben élveztük,  ahogy teleszórja a fejünket a felettünk magasodó fa a ragacsos virágaival (nem élveztük..). A templomokat könnyű egyébkébt megtalálni,  mert egyrészt a metró kijáratnál mutatják őket térképen,  másrészt van GPS is (net nélkül,  igen). A Jingan templomban sikerült jól megfüstölődnk,  de szépnek találtuk.  Érdekes,  ahogy ezek a templomok a felhőkarcolók lábánál megbújnak. 

A Jade templomot pedig azért szerettük volna látni,  mert csodás jadéból készült buddha szobrok láthatók. Van rgy nagy fekvő meg egy kisebb, de annál szebb ülő szobor is.  Utóbbit sajnos nem engedik fotózni sem.  Itt végig egy német turista csoportot kellet kerülgetnünk,  szóval most nem a kínaiak okozták a tömeget (a zsúfoltság amúgy tegnap este óta nem mutatkozik,  most megint teljesen konszolidált a helyzet). Magát a templomlt épp felújítnák,  úgyhogy kevésbé csendes és meditatív jelenleg, de azért klassul körbe lehet járni és a jade szobrokon kívül megtekinthető a számos arany bodhiszattva is. 

Metrózásról kis színes: nagy sikert aratunk a gyerekek körében.  Ma egy kislányon kifejezetten jót szórakoztunk, mert elhaladva mellette ránk nézett és látványosan kikerekedett szemekkel hátrahőkölt. Ezen anyukája is nevetett egyet és mondott neki valamit,  gondolom,  hogy külföldiek vagyunk. 

A templomok után elindultunk a Gyöngy toronyhoz,  de aztán a 13 és 2 metró vonalak között fel kellett jönnünk a felszínre,  ahol megláttunk egy szuper éttermekkel teli utcát. Innentől inkább vitt minket a gyomrunk.. Szóval be is huppantunk egy szimpatikusnak tűnő helyre,  ahol mindketten levest ettünk.  Lacó gombás korianderest,  én bambuszos gyógynövényes levest,  persze mindkettő dugig tésztával.  Itt a rendszer olyan volt,  hogy a rendeléskor kaptunk egy kártyát és azt kellett bedugnk az asztalon lévő lukba.  Így tudták a pincérek,  hova kell hozniuk a kész rendelést. 

Kaja után elmetróztunk a felhőkarcolókhoz.. És... Most ömlik az eső, így van időm megírni a mai napot egy pékségből. De legalább kipróbáltuk a Lacó által emlegetett roti boy itteni verzióját -  puha péksüti,  sűrű csokival töltve. 

Ma először megtapasztalhattuk, milyen is tud lenni az a hírhedt kínai tömeg. A magyarok nem tudnak semmit az "annyian vannak, mint az oroszok" mondásukkal...

De kezdjük az elején. Sikerült igazán jót aludni, főleg Lacónak, aki este ugyan még kérte, hogy olvassam fel a blogra írtakat, de mélyálomba zuhant azonnal. Pedig csak 1 mondatot kellett már leírnom...Szóval reggel fél 10 körül feltápászkodtunk és nyugiban elkészültünk. Ugyan elnyammogtuk az otthoni kaja utolsó maradványait, egy kakaós csigát, de eldöntöttük, hogy kipróbáljuk a helyi reggelik egyikét is, a palacsintaszerű töltött tekercset. Persze fogalmunk sem volt, hol lehet ilyet kapni, így arra jutottunk, hogy a Yu Kertnél teszünk egy próbát. Rögtön a metró kimáratnál szerencsénk volt és belefutottunk egy utcai sütödébe. Nem kellett több felhívás :) 

Az egyetlen apró szépséghiba az volt, hogy beleültünk valamibe.. innentől mi lettünk a fekete seggűek (upsz, csúnyaszó). Igazából onnantól kezdve megfigyeltük, hogy minden padkánál látszódik, hol ültek korábban, mert kb fél méternként egy tisztább folt látható. Nyilvánvalóan mi nem egy tiszta foltra tettük le magunkat..

Sebaj, irány a Yu kert! 

Az odaút vicces volt. Velem egy egészcsaládi fotózkodott, Lac 10 percig próbálta elmagyaráztatni az egyik itókának a tartalmát, bambusz parkban sétáltunk és véletlen belefutottunk egy régi templomba.

Mindezek után végre megérkeztünk a  Yu kerthez (előbbi tavas képen). 

Na, itt felfedeztük, hogy egyrészt ma tuti lesz hol és mit ennünk (gombócozók mindenhol), másrészről kicsit sokan vannak...Pára is, meleg is, tömeg is..de annyira nem ijedtünk meg, gyorsan haladt a sor. A kertben van egy teázó, ahova ugyan betértünk, de az árlistát látva ki is fordultunk (kb 2000 huf egy tea fejenként). Inkább gyönyörködtünk a parkban. Hatalmas amúgy, zegzugos és elképesztően hangulatos. Pavilonok, sziklás kertecskék, tavak...a tömeg tűrhetően eloszlott, így lehetőségünk volt élvezni a parkot. 

A kert után ebédre vágytunk, így körbenéztünk a bejáratnál lévő kifőzdęk között. Elsőnek rákos gombócot ettünk. Itt y legtöbb ilyen úgy működik, hogy miután kiválasztottad és kifizetted az ételt, adnak egy blokkot és annak ellenében átveheted a rendelésedet, miközben a sorban kb végignézed, ahogy elkészül. De megérte, isteni íze volt és kipróbáltuk balzsamecettel is. Következő választásunk egy újabb gombóc volt, de ez gyakorlatilag tömény tésztából gyúrt kis golyót jelent ez esetben. Lacó szerint ettek ilyet Szingapúrban és ott finomként emlékezett rá. Itt nem volt az. Ej, na sebaj, legalább ezt is kipróbáltuk.

Ebéd után úgy döntöttünk,hogy kipróbáljuk a könyv által ajánlott 90 perces sétát. Erre csak annyit mondanék, hogy a könyv szerkesztőinek ideje frissíteniük a leírást. Gyakorlatilag semmi sem volt építkezési területeken kívül azokon a helyeken, ahol látnunk kellett volna valami érdekeset. Betévedtünk viszont egy parkba, amit az idősebb generáció vett birtokba - tornáztak, játszottak, zenét hallgattak. Az egyik bácsi zenére fekvőtámaszozott. Volt vagy 70 éves, van mihez tartanunk magunkat ezentúl. Ezután egy másik parkot is megnéztünk, ahol sárkányt eregetett két bácsika. Ami meglepett minket, hogy napközben is mennyien kimennek sétálni.

Nap végére a francia negyedet hagytuk. Ebben az a fura, hogy szinte semmi kínai sincs benne elsőre..de aztán itt is felfedeztük a szuper kis bazárost, ahol egymást érték az árusok. A francia negyed szélén vacsiztunk meg, plusz be akartunk ülni egy sörre, amiből nem lett végül semmi.

Na és akkor a tömeg...utoljára egy esti folyóparti sétát teveztünk..nem tudtuk, hogy ezt inkább el kéne felejteni..ugyanis akkora volt a tömeg a metrótól a partig, hogy katonák terelték a mépet. Konkrétan forgalmi dugóba kerültünk, csak éppen gyalog...kibekkeltük és csináltunk pár esti képet..de új értelmet nyert a nyomakodás....

Terveink szerint lassú,  nyugis,  pihentető napnak néztünk elébe. Kis séta a folyóparton,  parkok,  valami helyi étel és este 6-ra irány a hostelbe pihenni. Kár,  hogy nem volt bekalcsolva a kilométer számláló.. Mert minden lett ma,  kivéve lazítás. 

Kezdtük azzal,  hogy megvártuk,  Lac újra önmaga legyen (ebben bizonyára segített a tudat,  hogy nyaral és használhatja a kínai tudását). Majd végiggondoltuk,  mit lenne érdemes elsőre meglátogatni.  Persze nem fogok megleletést elárulni azzal,  hogy a Bundra esett a választásunk -  ez gyakorlatilag Shanghai folyóparti sétánya,  ahonnan remek kilátás nyílik a Pudong üzleti negyedre, ahol a híres shanghai felhőkarcolók láthatók,  köztük a Pearl Tower (ezt anya kedvéért most Gyöngyi toronynak fordítom). 

Igen, sajnos itt épp rontotta nekünk a levegőt a szmog (hehe), de szerencsére folyamatosan javult és egyre szebbé vált a kilátás (vagy csak hozzászoktunk? Neeem.). 

 Miután kihevertük a hőség miatti sokkot, elsétáltunk közelebbről is megnézni az épületeket.  Egyik nap remélhetőleg felmegyünk az egyik tetejére körülnézni. Mindez attól függ, milyen lesz a levegő. Most a kép nem adja vissza, de egész délután láttuk a kék eget és ez nagy szó! 

 Mivel nem volt konkrét programunk,  környező parkokat is megnéztük.  Elsőként a Pearl tower körül mászkáltunk,  illetve itt ettünk is,  most még az otthoni kajákat. Sikerült lencsevégre kapnom egy pucér popsis kiskölyköt is,  aminek elmondhatatlanul örülök! Itt ugyanis az a szokás, hogy a kicsikre olyan nadrágot adnak, ami hátul lukas/kivágott/gombolós/stb., hogy könnyebb legyen pisiltetni meg egyebek.  Otthon megosztom ezt az élményt veletek is majd,  egyelőre érjétek be a leírással. 

A másik kis színest a People's Parkban,  azaz a Nép parkjában tapaszatltuk. Itt ugyanis mozdulni nem lehetett a rengeteg '' kiállított''esernyőtől. Mindegyikre ki volt ragasztva valamiféle leírás,  Lac ebből annyit tudott kihámoznk, hogy személyleírások - hány centi magas, mikkr született az illető, stb.  Végül megadtuk magunkat a kíváncsiságbak és Lac megkérdezte,  mire fel ez a sok esernyő. Kiderült, hogy ez az egész egy nagy társkereső program. :) Szóval Julika keresi korban hozzáillő, magas párját. Elolvadtunk, elképesztő aranyos volt,  ahogy nénik/bácsik hirdették a rokonaikat vagy magukat akár. 

A repülőúton Lac különleges helyen,  a business classon utazott. Felszálláskor viccelődtünk,  milyen remek lenne egy upgrade, de nem pont így képzeltük... Elengedtem mosdóba vacsi után (én ültem kívül),  mert nem érezte jól magát, a következő pedig már az volt,  hogy emberek bámulnak hátra.. Hm.. Vajon mi történhetett.. Mikor megláttam a piros-fekete pulcsit a földön.. Na, ezt az élményt annyira nem ismételném.. 

Mivel így nem maradhatott az olcsó és kényelmetlen részen,  átkerült az üzlezemberekhez. Lefektették,  ami biztosan jót tett,  mert jobb volt a levegő is és nem kellet ülve kínlódni. Egészen az út végéig ott is maradt - szerencsére addigra jobban is lett.  Azért az ilyenkor protokoll szerint leszálláskor egy doki ellenőrizte őt is,  meg még pár másik betegecske utast. Nem lett belőlünk hollywoodi b kategóriás katasztrófa film,  leengedtek minket a gépről és most már hivatalosan is Kínában vagyunk! 

Lacó próbaposzt

Bent vagyunk a váróban.  Sajnos kiderült, hogy egyik gépen sem lehet átfoglalni a jegyeket..Shanghaiba tartva például a középső üléssorban leszünk,  Lac kész van.. 

Ami még izgi, hogy két külön terminált kell megjegyezni,  mert másikba érkezünk, mint amiből indulunk. 

Készülődésképpen próba posztolgtás..