Terveink szerint lassú, nyugis, pihentető napnak néztünk elébe. Kis séta a folyóparton, parkok, valami helyi étel és este 6-ra irány a hostelbe pihenni. Kár, hogy nem volt bekalcsolva a kilométer számláló.. Mert minden lett ma, kivéve lazítás.
Kezdtük azzal, hogy megvártuk, Lac újra önmaga legyen (ebben bizonyára segített a tudat, hogy nyaral és használhatja a kínai tudását). Majd végiggondoltuk, mit lenne érdemes elsőre meglátogatni. Persze nem fogok megleletést elárulni azzal, hogy a Bundra esett a választásunk - ez gyakorlatilag Shanghai folyóparti sétánya, ahonnan remek kilátás nyílik a Pudong üzleti negyedre, ahol a híres shanghai felhőkarcolók láthatók, köztük a Pearl Tower (ezt anya kedvéért most Gyöngyi toronynak fordítom).
Igen, sajnos itt épp rontotta nekünk a levegőt a szmog (hehe), de szerencsére folyamatosan javult és egyre szebbé vált a kilátás (vagy csak hozzászoktunk? Neeem.).
Miután kihevertük a hőség miatti sokkot, elsétáltunk közelebbről is megnézni az épületeket. Egyik nap remélhetőleg felmegyünk az egyik tetejére körülnézni. Mindez attól függ, milyen lesz a levegő. Most a kép nem adja vissza, de egész délután láttuk a kék eget és ez nagy szó!
Mivel nem volt konkrét programunk, környező parkokat is megnéztük. Elsőként a Pearl tower körül mászkáltunk, illetve itt ettünk is, most még az otthoni kajákat. Sikerült lencsevégre kapnom egy pucér popsis kiskölyköt is, aminek elmondhatatlanul örülök! Itt ugyanis az a szokás, hogy a kicsikre olyan nadrágot adnak, ami hátul lukas/kivágott/gombolós/stb., hogy könnyebb legyen pisiltetni meg egyebek. Otthon megosztom ezt az élményt veletek is majd, egyelőre érjétek be a leírással.
A másik kis színest a People's Parkban, azaz a Nép parkjában tapaszatltuk. Itt ugyanis mozdulni nem lehetett a rengeteg '' kiállított''esernyőtől. Mindegyikre ki volt ragasztva valamiféle leírás, Lac ebből annyit tudott kihámoznk, hogy személyleírások - hány centi magas, mikkr született az illető, stb. Végül megadtuk magunkat a kíváncsiságbak és Lac megkérdezte, mire fel ez a sok esernyő. Kiderült, hogy ez az egész egy nagy társkereső program. :) Szóval Julika keresi korban hozzáillő, magas párját. Elolvadtunk, elképesztő aranyos volt, ahogy nénik/bácsik hirdették a rokonaikat vagy magukat akár.