Shanghai, Huangshan, Pingyao, Xi'an, Huashan, Peking

Kínába utazunk

Kínába utazunk

Esik vagy nem esik?

2018. május 01. - Andi és Lacó

Reggel vacilláltunk egy sort,  mert esőt írtak délutánra, de ez igaz volt az előző napokra is,  mégsem lett semmj.  Elindultunk tehát a szokásos nyári öltözetünkben (helyiek persze mind nyakig bebugyolálva,  minden nap) ,  hogy a kimaradt látványossávokat is megtekintsük.  

Az első ezek közül a Jingan templom, aminek a meglátogatását a Jade Buddhista templomhoz menet találtuk ki.  Viszont jól jött,  hogy a templom előtti padkán szépen meg tudtunk reggelizni, ami ma narancsból,  mandrancsból (na jó,  narancs és mandarin társítása,  ki tudja,  mi a neve) és győri kekszből állt.  Közben élveztük,  ahogy teleszórja a fejünket a felettünk magasodó fa a ragacsos virágaival (nem élveztük..). A templomokat könnyű egyébkébt megtalálni,  mert egyrészt a metró kijáratnál mutatják őket térképen,  másrészt van GPS is (net nélkül,  igen). A Jingan templomban sikerült jól megfüstölődnk,  de szépnek találtuk.  Érdekes,  ahogy ezek a templomok a felhőkarcolók lábánál megbújnak. 

A Jade templomot pedig azért szerettük volna látni,  mert csodás jadéból készült buddha szobrok láthatók. Van rgy nagy fekvő meg egy kisebb, de annál szebb ülő szobor is.  Utóbbit sajnos nem engedik fotózni sem.  Itt végig egy német turista csoportot kellet kerülgetnünk,  szóval most nem a kínaiak okozták a tömeget (a zsúfoltság amúgy tegnap este óta nem mutatkozik,  most megint teljesen konszolidált a helyzet). Magát a templomlt épp felújítnák,  úgyhogy kevésbé csendes és meditatív jelenleg, de azért klassul körbe lehet járni és a jade szobrokon kívül megtekinthető a számos arany bodhiszattva is. 

img_20180501_135414.jpg

Metrózásról kis színes: nagy sikert aratunk a gyerekek körében.  Ma egy kislányon kifejezetten jót szórakoztunk, mert elhaladva mellette ránk nézett és látványosan kikerekedett szemekkel hátrahőkölt. Ezen anyukája is nevetett egyet és mondott neki valamit,  gondolom,  hogy külföldiek vagyunk. 

A templomok után elindultunk a Gyöngy toronyhoz,  de aztán a 13 és 2 metró vonalak között fel kellett jönnünk a felszínre,  ahol megláttunk egy szuper éttermekkel teli utcát. Innentől inkább vitt minket a gyomrunk.. Szóval be is huppantunk egy szimpatikusnak tűnő helyre,  ahol mindketten levest ettünk.  Lacó gombás korianderest,  én bambuszos gyógynövényes levest,  persze mindkettő dugig tésztával.  Itt a rendszer olyan volt,  hogy a rendeléskor kaptunk egy kártyát és azt kellett bedugnk az asztalon lévő lukba.  Így tudták a pincérek,  hova kell hozniuk a kész rendelést. 

img_20180501_151716.jpg

Kaja után elmetróztunk a felhőkarcolókhoz.. És... Most ömlik az eső, így van időm megírni a mai napot egy pékségből. De legalább kipróbáltuk a Lacó által emlegetett roti boy itteni verzióját -  puha péksüti,  sűrű csokival töltve. 

img_20180501_162029.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kinabautazunk.blog.hu/api/trackback/id/tr913882484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása