Az esős keddünkön még igyekeztünk kihasználni az időt a borongós időjárás ellenére.  Átsétáltunk a pékségből a Pearl towerhez.  Az eredeti terv,  hogy felmegyünk a tetejére,  nyilvánvaló okokból nem jött össze.  De szerencsére az előtte lévő térre be lehetett menni (persze csak táskaellenőrzést követően).  Itt Lac főként Ludwig fotózásával volt elfoglalva,  keresve a legjobb helyet,  ahova letéve a tökéletes fotó készülhet róla.. 

Na igen,  olykor ez én voltam.. Delegalább egyből lett egy szelfink is. 

A tornyot nem egyszerű a térről úgy fotózni, de azt hiszem,  valamelyest sikerült nekünk. Otthon mutatunk majd a párába burkolózó felhőkarcolókról képeket,  lenyűgöző látvány így is. 

 Mivel még mindig nem győzött meg minket az idő arról, hogy merre is indulnunk tovább, így a Bund mellett döntöttünk (ismét), gondoltuk,  hátha most kevesebben lesznek. Ugyanis maga a város nem zsúfolt,  a partot kivéve nem nagyon tapasztalunk tömött sorokat vagy nyomakodást. Sajnos be kellett látnunk,  hogy megint nincs sok értelme a parti sétálgatásnak,  mert ismét katonák terelték a népet, úgyogy a Bund előtti sarkon visszafordultunk.  Annyit viszont meg kell hagyni,  nagyon hatékonyak itt a forgalom kezelésében.  Nem úgy van ám, hogy ott battyogsz, ahol kedved szottyan, hanem kijelölték az oda- és a visszahaladók járdáját. A szabályszegőket hangos sípolás állítja meg. Emiatt meg is állapítottuk, hogy Kínában síp meg esernyőárusnak kell elszegődni (utóbbi azért, mert napfényes időben is állandóan azzal mászkálnak). 

 Szóval a Bund kilőve,  de azért még sétálgattunk egyet a Nanjing úton,  ami gyakorlatilag egy hatalmas sétálóutca,  rengeteg bolttal,  neonnal. 

Kezdtünk fáradni,  úgyhogy sokáig nem maradtunk és inkább elmentünk megvenni a Huangshanra szánt ételeket (dobozos leves például) és az elmaradhatatlan mandrancsunkat.