2019.10.30.

Elég rosszul aludtunk mindketten, Lacót egy szúnyog piszkálta, én meg csak szimplán fel-felébredtem a korai kelés miatti izgalomtól. Fél hatkor keltünk és hatkor már az utcán álltunk taxira várva. Szerencsére nem kellett sokat ácsorogni a korai időpont ellenére sem, sikerült leintenünk egyet, aki elvitt az East Coach megállóig, ahonnan a 6-os metróvonal indult – hittük mi. Ugyanis elég lett volna hamarabb kitennie, mert a netről letöltött térkép és a hostelben leírt útvonal sem jelezte, hogy azóta tovább építették a vonalat és már egészen a belvárosból is fel lehet rá szállni. A lényeg, hogy időben kiértünk a taxi-metro kombinációval a reptérre és itt is gyorsan ment a becsekkolás, biztonsági ellenőrzés. Beszállásra várva vettünk egy-egy gombócot reggelinek, illetve megettük a tegnapneste vásárolt egyik süteményt is. Különösebb dolog ezen felül nem történt, hacsak az idegesítő mellettem ülő fazont nem számítjuk, aki úgy ítélte meg, teljesen oké a gépen max hangerőn kihangosítva hallgatnia a filmjét vagy mit. A poén, hogy a kezében szorongatta a fülhallgatót, de azt egy jó darabig nem használta, helyette az én fülemet károsította a recsegéssel. A repülési élményünket szintén emelte, hogy valaki állandóan becsinált a gépen.. Emberek....

De mindez kit érdekel, amikor a mai nap fő izgalma a PANDÁK!
*Örömujjongás*
Nem kicsit voltunk izgatottak, hogy eljött a pandák ideje és óriás illetve vörös pandákat fogunk látogatni ma.

De kezdjük az elején, mert úgy tanultam valakitől, hogy szép sorjában kell mesélni a dolgokat.
Chengduba érve Lac rájött, hogy a volt kínai tanárának csak annyit írt, hogy a Lazybones nevű hostelben szálltunk meg, de azt nem, hogy a három ugyanolyan nevű közül pontosan melyikben. Viszont az utóbbi napok nagyon erős internet blokkja miatt nem tudta újra aktiválni az appon keresztül a mobilinternetet, így nem volt, a tanár számát pedig nem tudta. Ez azért volt kellemetlen, mert úgy beszélték meg, hogy Guang odajön élénk és együtt elmegyünk előbb ebédelni, majd megnézni a pandákat (í, már csak így leírva is örömködhetnékem támad). Negyed egykor megérkeztünk a hostelbe egy rövid séta után (ok, szerintem mostanra mindenki tudja, mit jelent a rövid séta).

Lecuccoltunk és Guang ajánlására a közeli bianghoz hasonló tésztás levesezőbe tértünk be. Itt különféle levesalappal lehet kérni a helyi vastag tésztát. Mi a csípős marhalevest kértük, az számított a hely specialitásának. A hely nem volt nagy, az asztalok egymást érték és minden betérő oda ült le, ahova tudott. A helyi (pincér?)nénik kiabálva közvetítettek a konyha és a vendégek között, illetve ahogy láttam, ültetik is a betérőket. A leves isteni volt, jó csípős, de azért ehető, Lacó szerint a tegnapi vacsim erősebb volt.

Hamar lecsúszott a leves, már hívott is Guang egy Didi sofőrt, hogy mihamarabb kijussunk a pandákhoz. A jegyet online előre megvette, úgyhogy sorba sem kellett állni érkezéskor. Mondjuk hétköznap lévén nem is voltak túlzottan sokan.
A park egész nagy és már harminc éve laknak benne pandák, illetve ez a legnagyobb szaporító centrum. A pandákon túl van egy kis tó is és egy madaraknak kialakított terület is. Utóbbi el vokt zárva, így nem tudtuk meglátogatni, de a tavon úsztak vízi madarak.

A pandák külön részeken vannak elkerítve, kor és faj szerint. Az óriás pandák esetében ez szépen kijön, mert először a már nagy állatokat, majd fokozatosan az egyre fiatalabbakat láthattuk, egészen a nemrég születettekig, ők még inkubátorban vannak. A bébiknél egyszemélyes sorban állva haladtunk végig az üvegfalú szoba mellett, ahol tartották őket.

Ők meg picik, pár hónaposak:

A vörös pandákat viszont nem volt egyszerű kiszúrni, mert a fákon pihentek és amikor lent ettek, akkor ezt a műveletet jelzésértékűen a látogatóknak háttal végezték el. Jó ideig vártunk, hogy legalább egy képet készíthessünk szemből vagy legalább oldalról, de állandóan úgy fordultak, hogy ne legyenek szemben az emberekkel. Na, a vörös pandák lelkivilágával nagyon jól azonosultam. Ami még imádnivaló és nem emlékeztem rá, hogy ha fenyegetve érzik magukat, olyankor két lábra állnak és feltartják a mancsaikat a levegőbe, hogy nagyobbnak tűnjenek. Ezt egy tablan láttuk kiírva, élőben nem volt okuk izgalomra.

A pandák után egy hot potosba mentünk enni. Itt a hot pot három részre volt osztva és mindegyikben más leves rotyogott: egy csípős a húsoknak, egy gombás és egy paradicsomos. Ezekbe kellett fokozatosan belefőznünk a zöldségeket és a húsokat, amiket aztán a saját ízlésünk szerint összeválogatott szószba mártogattunk. A húsok közül a nyársak egy modell hajón érkeztek, amihez egy régi három királyság idejéből származó történet is társul, miszerint az északi királyság, bár nem ők a legjobb hajósok, csellel nyert a másik kettő felett egy csatában. A pontos történetet otthon még elmeséljük. Közben jól elbeszélgettünk a finom ételek mellett. Guang nem engedte itt sem, hogy fizessünk, úgyhogy az egész délután az ő vendégei voltunk. Nagyon aranyos volt tőle, meg is beszéltük, hogy ha jönnek Magyarországra, akkor majd mi is meghívjuk őt és a feleségét. A nap során olyan helyeken voltunk együtt, ahol még ő sem járt, így neki is minden új élményt jelentett. Mesélte, hogy a felesége chengdui, de ő amúgy nem és annyira sok idejük még nem volt együtt felfedezni a várost. De van itt egy kis lakásuk az egyik külkerületben, úgyhogy lesz rá idő.

A hot potos helyen amúgy kaptunk ingyen show-t is, mert egyszercsak megjelent hangos kínai zene kíséretében egy hagyományos előadó ruhában öltözött maszkos ember és bemutatott egy maszk-váltó előadást. Erről telefonnal nem készítettem képeket, de a fiúk lelkesen fotóztak meg videóztak, amit meglátva a maszkos oda is állt egyszer Lacó elé.

Vacsora után tettünk egy kört a közeli utcai árusos utcákban, majd elbúcsúztunk.