2019.10.23. Zhangjajije első nap

Hatalmasat aludtunk az utolsó guilini éjszakánkon. Lacó telefonja persze reggel hatkor megszólalt, mert miért is ne és mivel ő meg sem rezzent, én nyomtam ki. Mivel elég lett volna csak fél 9-kor kelni, így visszafeküdtem aludni, de már csak rövid időkre sikerült. Mikor végül tényleg kelni kellett, gyorsan összecsomagoltuk a cuccainkat és kicsekkoltunk a hostelből. Christine elmesélte, amíg a taxisra vártunk, hogy most kezdte a hostelezést nem rég, mert korábban ez a szülei háza volt és kiadták hoteleknek bérbe. Most viszont ő vette át az üzletet és felújíttatja az egész épületet, hogy, mint mondta, az övé legyen a legjobb hostel a környéken. Erre minden esélye megvan, mert látszik, hogy jó érzéke van hozzá. A gombócokat kell elfelejteni és tökéletes.
Mivel zuhogott az eső a taxis (Didi, mert így olcsóbb) egészen a hostel bejáratig jött értünk és már száguldottunk is, amennyire a sebességkorlátozás engedte. Kicsit kezdtünk izgulni, amikor már tíz óra is elmúlt és vészesen közeledett a beszállási idő. Igaz, a gép délben indult és mivel belföldi járatról van szó, nem vártunk nagy ellenőrzéseket a szokásos helyi átvilágításon túl. A bejáratnál például rögtön egy robbanószer kutatásba botlottunk, betereltek minket egy szalaggal korbekerített részbe és csak egy idő után engedtek tovább, meg azzal a bogyós bomba-kereső bottal átsimogatták a táskáinkat. Aztán jött a check-in, ahol Lac táskákat fóliázott a helyiek nagy meglepetésére. Itt mindenki bőrönddel utazik, nem nagyon láttam még senkit hátizsákot feladni. A másik, ami meglepett, hogy bár hegyhez megyünk túrázni és feltehetően sokan ezen a gépen ugyanilyen szándékkal utaznak, mégis a legtöbben csinos ruhában meg cipőben vártak a beszállásra. Egyébként nem nagyon volt okunk izgulni a órán, mert a gép végül elég késve indult és ha pontosan indult is volna, még így is elég időnk volt valami reggelit szerezni. Sajnos meg kell állapítanom, hogy a Csunkingban vett samosákon kívül ezen az úton egyelőre még nem sikerült jót reggelizni, ha egyáltalán reggeliztünk normálisan.

A gép hiába indult késve, viszonylag jól behozta a lemaradást. Leszálláskor bár köd borította a tájat, azért egész szépen kirajzolódtak a hegyek és már itt éreztük, hogy megérte idelátogatni. Első napra nem terveztünk sok mindent, mert fél nap alatt nem sok minden járható be, ezért a Mennyek kapuja barlangra esett a választás. Ez az a sziklaformáció, ami tulajdonképpen egy ovális luk és az aljából indul az ezerfokos lépcső. Előre rettegtem, hogy fogok én egy heti túrázás után még ezer lépcsőfokot is megmászni, de mindegy, felszívtam magam, lesz ami lesz. Mielőtt azonban elindultunk volna a hegyre, még elmentünk a szállásra letenni a csomagokat és valami ebédet is szerettünk volna szerezni, lehetőleg elvitelre. Ezzel nem is volt gondunk, mert a szállásra menet sorakoztak a jobbnál jobb kajáldák, éttermek és egy gombócost is láttunk, mintha csak nekünk tették volna oda. Mivel a reptérről egy helyi srác téves infói alapján rossz buszra szálltunk, volt lehetőség felfedezni kicsit a környéket a hostelhez tartó úton. Mondjuk, mint kiderült, nekünk annyira nem volt rossz a megálló, ahol a busszal leszálltunk a városban, mert pont a felvonó lábánál állt meg, az pedig kb öt perc sétára található a hosteltől. Mindenesetre arra jó volt, hogy megint van egy eltévedős sztorink, másrészt ismerősként üdvözöltük azt a kedves portugál (vagy spanyol? nekem inkább portugálnak tűnt a nyelvük) párt, akikkel együtt próbáltunk megszabadulni a reptéri tukmálós taxisoktól és elkeveredni a városba a lehető legrövidebb úton. Szóval így fedeztük fel a leendő ebédünket, ami 9 kisebb gombócot jelentett és kaptunk hozzá pálcikát is. Úgy terveztük, hogy majd a hegyre felérve elfogyasztjuk, de erre nem került sor, mert a felvonó aljához érve egy kicsit hosszan kellett sorban állni és így ott ettük meg az egészet. A sor kb egy órás lehetett és minden alkalommal, amikor azt hittük, már vége, újabb szakasz embert láttunk magunk előtt. A felvonót pedig elég nehéz kikerülni, ugyanis maga a hegy tetejére feljutni máshogy elég nehézkes. Mármint busszal lehet, az is teljesen rendben van, dr gyalog szerintem nem megoldható. Hacsak nem akar valaki az életveszélyes tempóban haladó buszokkal tarkított úton sétálgatni... A felvonó amúgy egy sima kabinos sífelvonó, nyolcan fértünk el benne és társaságul kaptuk azt a kínai párt is, akik végig előttünk mentek a sorban, de a srác folyamatosan azzal próbálkozott, hogyan tudna előbbre jutni. Egyik alkalommal kipróbálta, átfér-e az választó rácson. Megnéztem volna a mutatványt, de még időben rájött, hogy nem feltétlenül jó ötlet beszorulni egy vasrácsba. De jó hangulatú út volt legalább, a kínai kis csapa végig beszélgette az utat, ami úgy húsz percig tarthatott. Amit nem tudtunk hovatenni, hogy rajtuk alig volt valami, vékony felső, kis cipő, egyáltalán nem túrázós hangulatot árasztottak magukból, miközben mi vagy ezer réteget viseltünk, illetve plusz rétegeket hoztunk a hátizsákban. Ez a világ leghosszabb egybefüggő felvonója és helyenként elég érdekes ívben halad. De a kiáltás lenyűgöző, még kicsit borongós időben is.

A hegyre felérve megvitattuk, merre kell indulni a barlanghoz és a keleti útra esett a választásunk. Úgy számoltuk, hogy ez az út kábé bejárható egy fél nap, vagyis inkább 3-4 óra alatt és talán még látunk is valamit közben, hiszen már nem sok volt hátra a naplementéig. Az út egyik slágere az üveg sétány. Azt tudni kell, hogy itt szinte végig külön hozzáépítették az utat a hegyhez, úgyhogy már az is ad az izgalomnak, hát még egy üveg padlós út! A lábunk alatt semmi nem volt és itt nem hagyták sima cipővel végigmenni az embert (nehogy összekarcoljuk), hanem kaptunk egy kis mamuszt, aminek olyan csúszásgátlós volt a talpa, mint a kisgyerek zokniké. Itt mindenkin sikongatott meg nevetgélt, de nem is csoda.

A túra másik izgalmasabb helye a Kívánság erdő, ahol a fákat teliaggatták piros szalagokkal, amikre korábban ráírták a személyes kívánságaikat az idelátogatók. Sajnos ez már bezárt, különben mi is befizettünk volna egy kívánságra.

Az úton nem győztünk fotózkodni, de egy idő után sietni kellett, ha még el akartuk normális időben érni a Menny kapuja barlangot.

Közben áthaladtunk egy függőhídon is, de itt már igazán kezdett sötétedni, úgyhogy trappoltunk rendesen, hogy elérjünk a lépcsőkhöz.

Párszor meg kellett kérdezni a főbb állomásokon tanyázó őröket, hogy merre kell menni és biztosan arra és nem másfelé akarnak minket terelni, de végül elértük az áthidaló mozgólépcső-sort (jó hosszú több mozgólépcső), ami a barlanghoz vitt el. Ugyanis mi fordítva tettük meg az utat, így nem felfelé, hanem lefelé kellett végigmenni a hatalmas lépcsősoron, amit igencsak tudtunk értékelni. Ha valaki busszal jön fel és felvonóval le, akkor kell a lépcsőkkel kezdenie. Viszont örültünk, hogy nem így lett, nem csak a fáradtság, hanem a látkép miatt is, ugyanis ahonnan mi kezdtük a túrát, szebb tájakon vezetett az út, amit érdemes volt még fényben megjárni. A barlang egyébként ki volt világítva, valamint a lépcsősor is, teljesen élvezhetővé téve a lefelé vezető utat.

Mennyek kapuja barlang. Sajnos telefonnal nem sikerült annyira jó képet készítenem.

Leérve épp indultak buszok, és pont egy olyan sofőrt fogtunk ki, aki még előzött is a hajtűkanyarokkal tűzdelt úton. De csak leértünk a hegyről épségben, irány a vacsi! A hostel melletti utcához tértünk vissza és rövid tanakodás után kiválasztottunk egy szimpatikus helyet. Végre sikerült egy igazán kiadósat és minden szempontból kiválót enni helyi sört is ittunk hozzá. Lacó feltette Twitterre a telefonos képemet, úgyhogy most ételről nem töltök fel.

Holnap pedig irány a másik szállás és a hegy másik felének bejárása.