2019.11.03. folytatás..
Utolsó hongkongi napunk, amit a pekingi repteret átrohanva és a csatlakozást éppen elérve már a Budapestre tartó járaton töltök fel a blogra.. így kép most nincs sajnos..
Reggel a Kam Wah kávézóba ültünk be, ahol helyi bucit ettünk. Gyakorlatilag az „ananász” buci változata volt, de nagyon finom. Egyébként még a környező boltokba és kávézókba is ők vitték,. láttuk pont. Ittunk hozzá fejenként 1-1 kávét is. Pont jól esett ez a reggeli, nem kívántunk tészta levest vagy nagyobb ételt. Igazából nem siettünk, így sétálva elindultunk a reggelit követően a Mong Kok állomásra, hogy onnan kimetrózzunk a folyópartra. Az autók kapcsán megint észrevettem, hogy a legtöbb rendszám egyedi, amiknél semmilyen szabályt nem láttam (pl. volt „Lit”, meg „Marion” is, semmi szám vagy következetes bérszám). Séta közben útba ejtettük a Ladies' market (nők piaca) nevű kipakolást. Délelőtt itt még épp csak a boltokat készítették elő és furcsa mód több férfit láttunk, mint nőt. Gondolom, ilyenkor a férfiak elvégzik a pakolós munkát és a nők meg árulnak. Munkamegosztás.
A piacos nők helyett viszont láttunk ezreket kint ülni a köztereken, ami leginkább a felüljárókat, lépcsőket, épületek tövében lévő járdát jelentette. Plédeket terítettek le, kipatkolták a hozott ételeket, karaoke stúdiót (!), vagy szülinapos eseménynél a tortát és ott ültek kint egész nap. Először nem értettük, ki történik, azt hittük, valami ügyért tüntetnek vagy hasonló, de hamar feltűnt, hogy kizárólag nők ülnek kint és mindenki fülöp-szigetekinek vagy esetleg malájnak tűnt. Lacó megkérdezett pár fiatalabb nőt, mi történik, „ez a szabadnapunk és reggelizünk”, hangzott az egyszerű válasz. Mindezt úgy válaszolták, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne kint ülni a szmogban vasárnap délelőtt. Ekkor kezdtük gyanítani, hogy valószínűleg vendégmunkásokról lehet szó, akiket erősen kihasználnak a munkáltatóik és vasárnap ez az egy lehetőségük van kikapcsolódni. A neten utánanézve megtudtuk, hogy valóban így van, többnyire háztartásvezetőnek vagy felvigyázónak alkalmazzák őket és rendkívül nehéz körülmények között kell megélniük. A foglalkoztató családnál laknak, de sosem kapnak elég bért, ételt vagy akár privát teret, ami a kis hongkongi lakásokat elnézve még nyomasztóbb gondolat. Szomorú, hogy a jobb élet reményében jönnek dolgozni és ennyire kihasználják őket.
A női szakaszt elhagyva metróval eljutottunk a partra, ahol végigjártuk a Hongkonghoz köthető híres filmes személyek kézlenyomatát, köztük pl Jet Li vagy Jackie Chanét is. A parti erős napsütés és hihetetlen pára miatt gyakran néztünk árnyék után és még naptejjel is bekentük magunkat, ami ezen az úton azért nem kellett olyan sokszor. Szerintem csak itt meg talán Kunmingban használtuk. De legalább most nem kellett úgy éreznem, hogy feleslegesen hoztam el magammal. A Kowloon oldalról megint „sztár feriztünk” egyet, hogy a Hongkong-szigeten fojtathassuk az utunkat. Itt belebotlottunk egy nemzetközi kajak-kenu versenybe és árgus szemekkel figyeltem a magyarokat, de ezen nem vettek részt. A versenyt hátrahagyva a Man Mo templom felé vettük az irányt. A templomban kivételesen arra hívták fel a figyelmet, hogy szívesen látják a fotózást, így éltünk is ezzel a felhatalmazással. A templom plafonját körkörös füstölők borították, amik sejtelmes füstbe vonták a termet. Páran imádkoztak bent, de a hétvége ellenére alig látogattak el ide a turisták, csak páran tartózkodtunk itt. (Egyébként anno ezt is megnéztük, csak akkor borús időnk volt.)
A templomi kitérő után úgy éreztük, itt lenne az ideje valami ebéd-féleségnek. Sajnos a környéken rengeteg nem kínai étterem található. Vagyis, igazából nem sajnos, mert végül egy koreai büfében ettünk (Hungry Korean), bibimbapot és sült gombócokat. Gimbapot akartunk, de abból már csak marhahúsos lett volna, így inkább most nem kértünk. Szóval ismét egy kis koreai ízvilágot kaptunk és hazudnék, ha azt mondanám, nem dobott fel. Az ebédet követően a Botanikus- és állatkertbe és a Hong Kong Parkba sétáltunk el. Rengeteg majmot és madarat láthattunk, az egyik majomnak kicsinye is volt. Sajnos a normál életterükhöz képest elég kicsi ketrecekben tartották őket (volt azért helyük), úgyhogy most sem szerettem meg sokkal jobban az állatkerteket. A másik parkban csak sétálgattunk és pihentünk egy kicsit az egyik padon. Azért hosszú és intenzív utunk volt, így eddigre egészen elfáradtunk.
Lacó még mindenképp szeretett volna villamosozni, mert itt kétszintesek közlekednek és nagyobb élmény, mint egy otthoni sima. Elsétáltunk a legközelebbi megállóig, addig is várost néztünk még, majd pár környi fotó/videó után felszálltunk az egyik North Point megálló felé menőre. Először nem tudtunk leülni, annyian voltak, de ahogy szépen lassan cserélődtek az emeleti utazók, lehuppantunk a felszabaduló ülésekre. A North Pointig jó lassan haladtunk és a végállomás előtt egy piacon is keresztül vezetett a sín, vagyis az utcán sétáló embereket kellett ledudálnia a sofőrnek. Fentről viszont klasszul beláttuk a termékeket. A végállomásnál tettünk egy kört, majd összefutottunk Yeyével. Vele először azt a háztömböt néztük meg, ami több filmben is szerepelt, illetve U-alakban bekanyarodva tornyosul az ottlakók fölé. Innen pedig vacsizni indultunk. Mint kiderült, ezen a környéken lakott a hongkongi ideköltözése elején, úgyhogy ismerte a helyet. Végül egy újonnan nyílt gombócozóba ültünk be és fejedelmi vacsit sikerült berendelni. Minden nagyon ízletesnek bizonyult. Kértünk rákkal töltött gombócot, tofutekercset (amiről megállapítottuk, hogy finomabb is volt, mint az első hongkongi ebédkor kapott), curry-s tintahalat tésztával, kínai lángossal töltött tekercset, Chou Zhou gombócot, fűszeres mázzal sütött libát és zöldséges-húsos tekercset. Azt hiszem, mindent sikerült leírni...
Vacsi után visszamentünk a szállásunk környékére, hogy a metró zárása miatt ne legyünk annyira időhöz kötve, illetve előtte megálltunk megkérdezni a másnapi Airport Express menetét. A tüntetések miatt nem minden kiszámítható most, ezért nem árt inkább érdeklődni, nehogy hoppon maradjon az ember. Szerencsére a reggeli menetrendet nem érintette semmilyen átszervezés, viszont a menetjegyet nem tudtuk személyesen megvenni (mert másik megállóra nem adnak ki), így Lacó a Klook applikációval vette meg a jegyünket. Este még vettünk buborék teát (aminek az aljára kis gumicukor/zselé golyókat szórnak, otthon is kapható Pesten ilyen), illetve kb éjfélkor még beültünk egy helyre másik két gombócot kipróbálni, ezúttal leveseseket. Ezen a helyen egészen későig maradtunk és csak az vetett véget az ücsörgésnek, amikor az éttermi dolgozók egy csótányt kezdtek el üldözni. Egyébként ez itt normális a meleg miatt. Nekünk a kantoni szálláson intett búcsút egy a szobánkból már kicsekkoláskor, illetve Hongkongban is láttunk az utcán párat. Egyébként a múltkori szállás elvileg parásabb környéken volt, mégsem akadt semmi problémánk. Szerencsére itt sem, pedig pár nappal korábban a tüntetők itt rendezték a legnagyobb balhét és amúgy is kicsit afféle tüntetés központá nőtte ki magát, nem egyszer randalíroztak itt. Szóval jól sikerült szállást választani, de végül semmi gond nem történt itt sem, séta közben csak annyit tapasztaltunk, hogy jópár rendőr masírozott teljes harci öltözetben, illetve a rongálás nyomai látszottak.
Este (éjjel) végül olyan kettő körül feküdtünk le aludni és hajnal fél ötkor már keltünk is, hogy kiérjünk a reptérre rendben. Ami szuper, hogy már az Airport Express megállóiban be lehet csekkolni és leadni a poggyászokat. Ez annyi megnyugvást ad, hogy onnantól nem kell a hosszú reptéri sorokon izgulni, hanem egyenesen mehetünk a beszálló kapukig.
