2019.10.24.

A mai nap a hegyekről szólt.

Reggel olyan háromnegyed 8-kor keltünk, mert mentünk tovább Wulinyuanba, ami egy kb 30 kilométerre lévő kisváros, ezúttal magyar szempontok szerint is. Gyors összepakolást követően kisiettünk a buszállomásra és reméltük, hogy hamar sikerül felszállni valamire, ami nekünk jó. Egy rövid téblábolás után megtaláltuk a megfelelő állomást (kettő van egymás mellett), megvettük a jegyeket és épp indult is a busz, úgyhogy felpattantunk. Ez már a sokadik busz, amin filmet vetítenek, úgy tűnik, ez itt szokás, hogy ne unatkozzanak az utasok. Most egy kínai vámpíros fantasy ment, ami Lacó szerint borzadály, szerintem vicces volt, ahogy a túlzóan kisminkelt kínai kosztümös alakok egymásnak repültek meg méter hosszú körmeikkel karistolták egymást. A városba érve hamar megtaláltuk a szállást és el is tudtuk foglalni. Összekészültünk, hogy a hegyre csak a legszükségesebb dolgokat vigyük és nekiindultunk a napnak.

A hostel délelőttös recepciósa nagyon segítőkész volt és bár csak kínaiul tudott, egy kézi fordítógép segítségével elmagyarázta, merre érdemes indulnunk és még a főbb jegyeket is lefoglalta nekünk online, hogy ne kelljen sorba állnunk. A négynapos park belépőt is tőle vettük meg, aminek az érdekessége, hogy ujjlenyomatot rendelnek hozzá, hogy tényleg csak az használja, aki vette.
A hegyet szakaszokban lehet végigjárni, amik között vagy felvonó, de legtöbbször busz jár, úgyhogy mi is ezeket használtuk felváltva, mikor melyik volt az adott helyen. Azért így sem lustálkodtunk, mert a mai napi menet eredménye a telefonosnmérés alapján 19,3 km és 144 emeletnyi séta...
A hegyről órákig lehetne mesélni, de talán még annyit, hogy meglepően sok a koreai, olyannyira, hogy komplett részeken koreai felirat jár a kínai mellé, illetve koreai dolgokat árultak, stb. Beszéltük is, hogy mintha nem is Kínában lennénk, kis túlzással persze.
Ami még érdekes, hogy vannak majmok a vidéken, őket alig pár méter távolságból lehetett szemügyre venni, mert teljes nyugalomban mászkálnak. Mi az Avatar-csúcstól nem messze láttuk őket, ahogy esznek, vakaróznak, megkergetik egymást, ilyenek.
A hegyről lefelé egy üvegfalú lifttel jöttünk, de sajnos addigra besötétedett és nem sokat láttunk. Viszont, mivel később indultunk, mint a nagy átlag, ezért nagyjából mindenhol sikerült elkerülni a tömeget. Volt pár kilátó rész, ahol sorban álltunk a fotóért, de azért ez nem volt annyira gyakori, főleg a nap második felében nem.

A legnagyobb/legrégebbbi (elnevezés kérdése) természetes híd:

A Mennyet tartó oszlopnak nevezett formáció:

A városba visszatérve betértünk vacsizni egy Nice hot pot nevű helyre, amit a másik recepciós ajánlott. Itt az asztalnál sütött egy tál ételeket lehet enni és nagyon dicsérte, mint a legjobb helyi éttermet. Nem kellett csalódnunk, még annak ellenére sem, hogy egy jó fél órát biztos várnunk kellett a sorunkra. De megérte, nagyon finomat sikerült enni (és sokat, te jó ég, kidurranunk..). Viszont a várakozás és a hosszasan elfogyasztott vacsi eredménye, hogy gyakorlatilag el tudnánk énekelni azt az egyetlen Zhangjiajiéről szóló számot, ami ment egész este. Még helyi alkoholt is kipróbáltunk, ami valamilyen rizspálinka lehetett.