Az elmaradt tegnapi napot is feltöltöttem korábban, ugyhúgy most jöjjön a mai nap, október 21. Guilin.
Reggel szörnyű volt a korai kelés, ezen nincs mit szépíteni. De legalább a szobát nem hagytuk egyedül, ugyanis egy óriás csótány búcsúztott minket. Sajnos a metró felé nem lett rövidebb az út, viszont még nem volt annyira meleg, hogy elviselhetetlen legyen a séta. Mondjuk a végére már nagyon vártam, hogy megérkezzünk. A vonatunk 8-kor indult, de úgy kalkuláltunk, hogy kb egy óra kijutni és mindenki azt mondta, kb egy órával indulás előtt már legyünk kint. A menetidőnket sikerült teljesíteni, és végül tényleg kellett az állomáson az az egy óra, mert a biztonsági meg mindenféle ellenőrzés miatt nem két perc eljutni a beszálló kapuig. Arról nem beszélve, hogy semmilyen tábla nem jelzi érkezéskor, hogy pontosan hova is kell menni az induló vonatokhoz. Kisebb kóválygás után Lac megkérdezte az első arra járó embert, hogy segítsen, így derült ki, hogy a harmadik emeletre kell feljutnunk. Ott pedig már kint voltak a menetrendet mutató táblák. Indulás előtt még bevásároltunk reggelinek valókat, aztán alig valami várakozással be is szállhattunk a vonatba, ahol megint kettes helyre kaptunk jegyet. Az út Guilin felé elsőre nem tűnt annyira izgalmasnak, de egy szakaszon süveghez hasonló hegyformációk mellett mentünk el.
Guilinbe érkezve felszálltunk a 22-es buszra a helyiekkel együtt és úgy fél órás út után elérkeztünk a szállásra. Senki nem volt a helyszínen, aki angolul tudott volna, de így is első látásra a Lacó kezébe nyomtak egy kulcsot. Kicsit furcsálltam, de úgy gondoltam, biztos mi vagyunk ma az egyetlen külföldi vendégek. Végül telefonon beszélt Lacó a hostel recepciósával, aki elmagyarázta, hogy az lesz a mi szobánk.
Sétával kezdtük a város felfedezését, és az Elefánt hegyet tűztük ki célul. Azért elefánt, mert a formája olyan, mintha oldalról néznénk egy elefántot. A belépő nem volt olcsó, de azt beszéltük Lacóval, hogy Kínában sosem csak egy dolgot kapsz a pénzedért, hanem rögtön egy egész parkot, bazárt, esetleg valamilyen előadást. Szóval abszolút megéri bemenni ezekre a helyekre, mert élményt kap az idelátogató. Mivel a nap során a színes cseppkőbarlangot is meg akartuk nézni, így dupla jegyet vettünk és egyben arra is befizettünk. Úgy terveztük, hogy majd az Elefánt hegy után egyből odamegyünk. Elsőnek viszont még előttünk magasodott a nehézség, hogy feljussunk a kilátók szintjére. A hegyhez vezető út nagyon helyes kis elefánt szobrokkal, elefánt-alakú bokrokkal, lámpákkal volt tele. Látszott, hogy mindent a hatalmas állat köré gondoltak ki. A hegyre feljutás ismét lépcsőzéssel járt együtt. Egy rakat össze-vissza magasságú lépcsőfokot megmászva végül sikerült a legmagasabb pontról kibámulni. A szikla egy folyót kettészelő szigeten van, egyik felén a folyótúrára induló hajókat, másik oldalán pedig a parkot láthattuk. A parkban nagyon fotóztak, ebből rögtön tudtuk, hogy valószínűleg ott van a megfelelő pont a szikla fotózására. Lemásztunk tehát, hogy mi is tömeggé alakulhassunk. Nem voltak azért annyira sokan, szerencsénkre. Lent mi is megkerestük a tökéletes helyet. Itt bácsiknak nagyon megtetszettünk, mert jött a már tavalyról megszokott selfie és közös fotózkodás. Igazat megvallva, szinte már hiányoltam, hogy idén senkinek nem kelluünk és talán kiestünk a kegyből. De nem! A másik érdekesség, hogy volt egy halász bácsi nem messze tőlünk és ő nagy elánnal hadakozott madarakkal, akik mindenáron az ő székébe ültek fel, mikor ő pont nem ült ott. Lazán nyakon fogta és visszahajította őket a folyóba. A mókás jelenet után átsétáltunk a Szerelem szigetre, ami szintén a parkon belül található. Azért szerelem, mert anno itt randizgattak a párok, úgy az 1870-es évektől kezdve. Ma már elvileg csak esküvők meg ilyen furcsa szokásokat tartanak itt az emberek.
A nagy szeretetben megéheztünk és ezzel el is követtük a legnagyobb hibát az úton.. Visszafelé haladtunk a hostelhez, ahol rengeteg kajáldát láttunk korábban. Nos, ezek mind bezártak két étkezés között. Gondoltuk, betérünk a hostelhez kikérni a recepciós véleményét, hátha tud egy jó éttermet vagy kifőzdét, bármit, mielőtt ellátogatunk a barlanghoz. Nos, ő esküdözött, hogy nagyon finom házi készítésű gombócot készítenek, együnk itt. Felcsillant a szemünk, hogy ez milyen szuper,eg amúgyis közben segített leszervezni, hogyan jussunk el a barlanghoz, legyen hát. Erről a gombócról csak annyit mondanék, hogy inkább nem írok róla semmit, mert csak a gondolatától elmegy a kedvem valaha is újra enni gombócot. Valahogy lent tartva az ebédet Didivel (nem viccelek..) elmentünk a cseppkőbarlangig, ahol online előre segített nekünk a recepciós lány jegyet foglalni. Most felmerülhet a kérdés, hogy minek is kellett online foglalni, ha elvileg az Elefánt hegynél már előre megvettük a jegyet. A rejtély megfejtése: félreértettük, mire adott jegyet (vagy a jegyeladó értett minket félre), és nem a barlanghoz, hanem valami egészen máshoz adott el nekünk belépőt. A másik, ami felmerülhet, hogy akkor miért nem oda mentünk el. Jogos, de igazából azért, mert a barlangot mindenképpen meg akartuk nézni, ellenben a másik ráért. Aki ismer minket, kitalálhatja, hogy soha nem jutottunk el a másikig, így most van egy kiváltott jegyünk valamire, amiről azt sem tudom, micsoda. (Egyébként egy másik hegy elvileg, de bezárt addigra, mire végeztünk a barlanggal. Itt a hegyeknek is van nyitvatartási idejük.)
A cseppkőbarlang hatalmas élmény volt! Először nem tudtuk, mit várjunk, mert egy kínai csoport közé tettek be minket is. Így bár értelmes arcot igyekeztünk vágni, miközben a hölgy magyarázta a különböző sztalagtit meg sztalagmit képződményeket, végül inkább a fotózásra koncentráltunk. Gondoltunk rá, hogy elszakadjunk tőlük, de szerencsére nem tettük. A legnagyobb teremben a sima kivilágításon kívül egy rövid, plafonra vetített geológiai történelem animált filmecskét vetítettek, illetve volt balett film, ilyesmik. A barlangról tudni kell, hogy egyrészt rengeteg politikai vezető látogatta már meg, egyfajta diplomáciai túra keretében, másrészt nem egyszerűen kivilágítjáknaz egyes részeket, hanem színes fénnyel „festik meg” őket. Mivel a nagyobbaknak neve is van, így olyanra színezik, amit jelképez. Pl a rózsára hasonlító szára zöldre, maga a virág pedig pirosra.
A barlangban kb hat teknősfaj is honos, akiket ketrecekben meg lehetett volna tekinteni, de valahogy ezt nem találtam szimpinek, így lemondtunk a „tötösz” megnézéséről. Viszont a barlang maga szenzációs. Színek nélkül is, de megint megállapítottuk, hogy elképesztő értékük van itt a jó hangulat és a tanulás-szórakoztatás összehangolásához.
A cseppkőbarlang után fogtunk egy taxit (ok, inkább ők fogtak minket), és elmentünk a -mint odaérve kiderült-, bezárt Jingjiang hercegi palota Ming-korabeli komplexumhoz, ahol a Magány és Szépség csúcsra szerettünk volna felmenni. A taxis szerint még nyitva volt és mivel nem, így gyakorlatilag kijárta nekünk, hogy engedjenek be. Kicsit furcsa volt állni a kapuban, nem érteni semmit, miközben a taxis le-föl rohangált a különböző pénztárak között, hogy márpedig beengednek és kész. Végül sikerült bejutni, de nem annyira érte meg teljes árat fizetni valamiért, aminek nagy része már nem volt látogatható. A hegyre azért felmásztunk (fellépcsőztünk). Fent elhagytam Lacót, aki álltig állítja, hogy mellettem volt, de nem hallotta meg, hogy perceken keresztül üvöltöztem a nevét, hogy hova tűnt. Sebaj, meglett!
A taxishoz még annyit, hogy amikor vitt a városba minket, átmentünk a folyón. A hidaknál erősen elgondolkodtunk, nem-e egyes meglévő hidat adták az ötletet. Ugyanis az egyik kiköpött Lánchíd (a fele legalábbis, mert csak annyi fért el), egy másik meg Lac szerint a San Francisco hídra hajaz. Ennek majd otthon utána kell néznünk, hogy van-e.valami infó a guilini hidak hátteréről...
Most már éjjel egy van. Holnap befejezem a nap hátralévő részét.. sajnos képeket nem tudok feltölteni, mert lassú a net.
