Reggelinek ma gombócoztunk a már jól bejáratott kis kifőzdénél. Elfogyasztása után a Nyári palota felé vettük az irányt, ami kicsit távolabb esett tőlünk, úgy 30 percet kellett metróznunk. Beálltam a sorba és most mindenki máshoz hasonlóan én is a telefonomat babráltam végig. A palotába érve látszott, hogy ma nem lesz kifogástalan időnk, ugyanis a néha előbukkanó kék ég ellenére sűrű szmog lepett el minket. A látótávolság nem volt annyira rossz (de olyan jó sem), viszont a folyamatos torokkaparás és köhögés jelezte, hogy bizony ezt a levegőt nem szívnám hosszú ideig. Ilyen rossz levegő eddig még nem volt itt, mert például Shangaiban a pára is hozzátett a dolgokhoz, itt viszont minden "köd" csakis por meg szmog. Rendszeresen locsolják az utakat, gondolom pont a por megkötésére. Ebben az időben indultunk tehát felfedezni a Nyári palotát.

Palota alatt többnyire egy hatalmas parkot kell érteni, aminek a területén több templom, pavilon és különféle lakrészek kaptak helyet. Leginkább Cixi özvegy császárnéhoz köthető a hely (1861-től 1908-ig uralkodott a háttérből), hiszen ő nagyrészt itt töltötte mindennapjait és miközben a népe éhezett, ő hatalmas összegeket költött a felújításokra és saját születésnapi ünnepségeire. Nagyjából őt úgy tudnám jellemezni, hogy a császári kor bukása sokban köszönhető neki - megakadályozta Tongzhi és Guangxu császárok reform kísérleteit (fia és unokaöccse), nem foglalkozott az országa történéseivel és elhatárolódott minden újítástól. Jól példázza őt az a történet, miszerint kapott ajándékba egy autót, ami akkoriban ritkaságnak számított. Nem tetszett neki, hogy a sofőr előtte ül, így meghagyta, hogy csak térdelve vezethetik az autót, ha ő utazik (ami nyilvánvalóan nem megvalósítható), mert úgy a sofőr feje nem lesz véletlen sem magasabban, mint az övé. Mondanom sem kell, hogy nem rendeltek tömegével autókat a palota részére..

Maga apark elképesztően hangulatos. A Suzhou utca kifejezetten tetszett. Itt egy kis öböl köré épültek üzletek és az egyes részeken fehér kőhíd vezet át. Az egyetlen, ami rontotta az összképet, hogy a légicsatorna pont felettünk haladt. 

A park többi részén még a sámánista-buddhista templomot, a hosszú folyosót, a bronz pavilont és a márvány hajót emelném ki. Utóbbi szintén Cixi fényűzési mániájának bizonyítéka. A legtöbb látnivalónál tábla hirdette, hogy az újjáépített állapotát látjuk, ugyanis szinte az egész parkot 1860-ban közös egyetértésben lerombolták a franciák és a britek. Az 1880-as években állították a legtöbbet helyre, hogy aztán az 1902-es Boxer lázadás során megint leromboljanak pár épületet. 

A parkban olyan kettőig sétálgattunk, közben meg is éheztünk. Utolsónak mindenképp meg akartuk tekinteni a kis szigetet a tizenhétlukú hídnál. A szigeten Cixi imádkozott szárazság idején esőért.

Ha már megéheztünk, enni olyan helyre szerettünk volna menni, ahol a street food mellett beülni is lehet valahova. Így a Huo Hai negyedbe mentünk. Kisebb kóválygásba megint belekerült, hogy végre beüljünk valahova, ugyanis a Huo Hai kifejezetten turistás környék és hiányoltuk a nem elnyugatiasított éttermeket (a Corona és a brit zászlók valahogy nem a tradicionális kínai hangulatra utaltak). Nagy nehezen találtunk egy kajáldát, ahol kung bao csirkét és fafülgombás-uborkás csirkét ettünk rizzsel (a sok tészta után megváltás rizst ennni). Meg rendeltünk előételnek valami borsós sütit, ami gyakorlatilag tömmbé formázott sárgaborsó püré volt. Bár szeretjük a borsót, nem ezzel laktunk jól...a csirkés ételek viszont szuperek voltak, legalábbis nekünk épp azt adták, amire vágytunk.

Az étteremtől a Dob és Harangtorony kettőséhez sétáltunk el. Útközben megálltunk egy mosdóban (200 méterenként volt egy, nem túlzok, egyik elméletünk, hogy talán nincs egyes házakban saját?) és az eddigiek közül ez vitte a prímet. Lehet találgatni, miért. 

Továbbhaladva belefutottunk egy csapat táblajátékot a szabadban játszó idősre. Épp rájuk mosolyogtunk, mikor ezt a szent pillanatot jelölték ki, hogy oltári köpéssel és rottyantással örvendeztessenek meg mindenkit. Percekig könnyeztem a nevetéstől, ez ritka otthon, valljuk be. Másik véglet, ha már idősek és ritkaság, hogy itt mindenki tiniket megszégyenítő módon használja a mobiltelefont. Fotózgatnak, csetelnek, ezzel fizetnek...arról ne is beszéljünk, hogy minden parkban van tornaeszköz és a legtöbb foglalt szokott lenni, valamint az összes túraútvonalon is ugyanúgy mennek előre, mint bárki más. Példát vehetünk a kínai idősekről (akik ilyen fittek, nem a rotyisról).

A metrón megtudtuk, hogy a szippantós munkások értünk vannak. Várakozáskor futott egy videó a kivetítőn és bemutatott egy szippantósként dolgozó nőt, aki esténként boxolni jár. Nappal pedig mindenki segít neki, hogy könnyebben végezhesse a munkáját (pl. eltolja a tini a biciklit a csatornafedőről,stb). Mindehhez magasztos zene ment aláfestésnek. A metróban ilyeneket tanulunk minden nap. 

Este a szállásra visszaérve felfedeztük, hogy a takarító kidobta a pálinkánkat. Erről még eszembe jutott, hogy ma belefutottunk egy magyar turistacsoportba, akik legalább annyira meglepődtek rajtunk, mint mi rajtuk. Eddig szinte csak francia, amerikai (plusz brit, ausztrál), német, spanyol utazókkal találkoztunk.