Reggel negyed 8-kor keltünk, hogy még legyen időnk bejárni a hátralévő látnivalókat Pingyaoban. A reggeliről már írtam, úgyhogy láthattátok, nem indult rosszul a napunk. Gyors összepakolást követően leadtuk a táskákat megőrzésre a hostelben és elindultunk. Elsőnek egy családi házat néztünk meg, ami a Houbanwai (azt hiszem) családé volt régen. A porta több épületből áll és az egyes lakrészeket berendezve is megtekinthettük. Érdekes belegondolni, hogy vajon hogyan élhettek anno ott az emberek, ahol épp sétálunk, egykor ők is pont ott sétáltak vagy siettek a dolgukra. Sajnos a legtöbb relikviához kínai szöveg tartozott, de azért minden helyiséghez kitettek egy összefoglalást angolul is, ami sokat segített a hely megértésében.

A második állomásunk a bank épülete volt. Erre csak annyit tudok mondani, hogy lenyűgöző a kínai hatékonyság és rendszerszemlélet! Minden volt: könyvelők, asszisztensek, fiókvezetők, menedzserek, befektetők, akiknek időnként elszámoltak.. Azt külön kihangsúlyozták, hogy fő erénynek a bizalmat tartották és emiatt állandóan ellenőrizték a dolgozókat is, valamint sokat adtak arra, hogy minden ígéret és szerződés rendben be legyen tartva a bank részéről. A banknak természetesen régen is külön kincstára volt, azt is megnéztük a föld alatt. A kurátorok kitettek viaszbábukat is, hogy még inkább átérezhessük, milyen lehetett akkoriban a hely.

Amit még nagyon ajánlottak nekünk, az a fegyveres eszkortok múzeuma volt. Eszkort alatt először fogalmunk sem volt, mire gondoljunk, azt hittük, a nemesek őreit nevezték el így vagy valamilyen személyi kíséretet (nem tudom, mi lenne a hivatalos fordítás, de angolul escort volt, így ennél maradok). Mint kiderült kb a harmadik teremben, az eszkortok az áruszállításban játszottak nagy szerepet. Kiképzett testőrség voltak, akik maguk felügyelték és kísérték a szállítmányokat, amiket szárazföldön kézzel vagy szekérrel vittek. Feltételezem, nem ez volt a legbiztonságosabb szállítási mód a fosztogatók ellen. Mivel előttük nem fektettek nagy hangsúlyt a megfelelően kiképzett testőrségre, egy férfi gondolt egyet és megalapította az eszkortok rendjét. Külön magatartási szabályaik és fegyelmi rendszerük volt, ezért elneveztem őket jediknek. Mivel saját kardjuk is volt és nem számítottak kormányzati szervnek, szerintem simán belefér a hasonlat.

A kifogástalan idő miatt mindenképp szerettünk volna még egyszer felmenni a városfalra, mert tegnap a borús időben nem mentünk rajta túl sokat. Elképzelés szerint a déli kapunál sétálunk fel és majd valahol lejövünk, ahol szimpatikus. Na, ez rögtön meg is hiúsult, mivel a jegyünk nem volt érvényes, azaz nem engedtek át a kapun. Rövid értetlenkedés után kiderült, hogy a háromnapos, mindent magába foglaló jegyünk egy helyre csak egyszer jogosít belépésre. És ugye mi tegnap felmentünk már egyszer a falra... mindegy, mennyi időre. Lacóval teljesen kiakadtunk ezen, hogy a városfalra is csak egyszer lehet felmenni. Ő még megpróbálta meggyőzni először a kapuőrt, majd a jegyinformációs hölgyet (aki rettenet udvariatlan volt), hogy ez a tény sehol sem szerepel a jegyen, de hajthatatlanok voltak. Kicsit elkeseredtünk, de mivel még volt mindig 2 óránk hátra, elindultunk az északi kapuhoz, hátha ott szerencsénk lesz és felengednek. Így is lett, belefutottunk egy nemtörődöm munkavállalóba, aki magasról tett az érvénytelen jegyünkre és lazán felengedett minket. Így hát végig tudtunk sétálni a falon normális időben is. Nekem személy szerint a xi'ani fal jobban tetszett, mert ott végig kaptunk infókat is. Itt a keleti kaputól a déli kapu környékéig szép csak, mert ott rálátni a hagyományos házak tetejére (amiről tegnap tettem be képet), ellenben a többi szakaszon nincs nagy élvezeti érték, még egy gyárat is láttunk az óvárosi részen (lehet, hogy a másik oldalon szebb, de az a rész az északi kaputól indulva le volt zárva). Nem is értjük, hogyan engedhettek be a városfalon belülre bármilyen üzemet, mikor az új városrész kint elterül és nem épp fenyegeti a veszély, hogy összeérne bármi mással.

Pingyao maga ugyanis még magyar szemmel is a kisváros kategória, kb negyvenezren lakják. Ehhez társul a vasútállomásról kilépve egy kétszer négysávos út látványa, amin senki nem jár (csak elvétve). Az egész városban nincs sok autó, de annál több az elektromos robogóval közlekedő lakos, akik magasról tesznek mindenféle közlekedési szabályra. Ilyen robogókkal járnak a diákok is, mi valószínűleg pont suli végén indulhattunk az állomásra, mert elözönlötték az utakat. Viszont Pingyaoban biztosan a duda romlik el először az autókon és buszokon...
A városfalon pont délben sétáltunk (de most bekentük magunkat naptejjel). Nem annyira bántuk, mire végre a végére értünk és mehettünk enni. Lacó többször is elismételte a séta vége felé, hogy lassan megéhezik. Szóval egyből kajáldát kerestünk. Sikerült egy drágát kiválasztani és az étel sem esett jól annyira. Sokat nem írnék róla, de kipróbáltuk a pingyaoi marhát, ami gyakorlatilag szeletelt színhús. Ehhez azért rendeltünk köretet is, ami párolt zöldségeket jelentett, nevezetesen gombát, répát, fokhagymát és pak choit. Nos, nem mondom, hogy elájultunk az élvezettől. De sebaj, a hostelhez battyogva vettünk még helyi kis lepénysütiket. Gondoltuk, az majd hátha jobb lesz (nem volt rossz). A hostelben nagyon kedvesek voltak megint, elbeszélgettünk indulás előtt és még ingyen vizet is kaptunk az útra puszta kedvességből (mondjuk előtte vettünk tőlük egy 1.5 literes vizet). Az állomásra busszal mentünk ki, de nagyon hamar kiértünk. Pedig a buszra kellett vagy 15-20 percet várnunk. Közben láttunk egy motoros bácsit, aki megállt és felvett a csomagtartójára egy random buszra várakozót. Ezt a jelenetet már többször megfigyeltem, hogy elviszik egymást az emberek. Az állomáson megint kivívtam egy kislány tiszteletét, aki lelkesen mutogatta nekem az órás tetkóit (kb. kétéves volt és gondolom valami bőrmatrica lehetett). Próbáltunk valamit kommunikálni, de hát nem volt közös nyelv. Azért átadtam a komoly tudást, hogy ha iszik és finom, akkor hogyan kell elégedetten sóhajtani egyet (ezt követően, ha ittam, ő is ivott és sóhajtgatott). Lacó jókat szórakozott rajtunk. Aztán végül elérkezett az indulás ideje és megint a gyorsvonaton találtuk magunkat, ami egyelőre leggyorsabban 299 km/órával robogott. Szugeráltuk pedig a 300-at is.

A kilátás legtöbbször mezőgazdasági terület  vagy az alábbi volt:

Pekingbe érve irány a szállás, szerencsére egy metró vonalon található az állomással. Nagyon izgi program következik, fürdés és alvás. Holnap valószínűleg a Tiltott várost nézzük meg..