Kunming - első nap

2019. október 28. - Andi és Lacó

2019.10.28.

Ismét egy korábbi keléssel kellett kezdenünk a napot, mert indultunk vonattal Kunmingbe, ahol majd a Kő erdőt fogjuk bejárni. Reggelire most nem számíthattunk, de a hostelesek még este megnyugtattak minket, hogy a hostel utcájából kiérve rengeteg kisebb kifőzde található, ahol tudunk majd valami apróságot venni. Erre, illetve egy kisboltra készülve terveztük az időnket, illetve tudtuk, hogy még taxit is fognunk kell majd. A csillagok együttállása vagy nem tudom, miért, de gyakorlatilag azonnal jött szembe egy bolt, egy gombócos és egy taxi is a főútra kiérve, még hamarabb is meglett minden, mint terveztük. A vonatállomás elvileg kb tíz kilométerre található az óvárostól, de még így is olyan fél órát mentünk a forgalom miatt. Lijiang kicsinek tűnik, de olyan 1,2 millió lakosú, úgyhogy nem csoda, hogy van forgalom az utakon. A kocsiból még láttuk az éppen tisztán kirajzolódó Hó hegycsúcsot.
Az állomásra két perc volt bejutni, még biztonsági ellenőrzéssel együtt is. Beléptünk az ajtón, ellenőrzés, majd pontosan szemben helyezkedett el a beszálló kapu is. Mivel még volt közel egy óránk a beszállásig, betértünk az állomáson lévő kisboltba palackos kávét venni, illetve körbenézni, van-e valami nyammognivaló, de nem találtunk semmi szimpatikusat. Volt viszont egy csomó dobozos leves, amit nem értettem, miért árulnak itt, amíg meg nem láttam a mosdónál kihelyezett ivókutat, ahol forróvizet is lehetett kérni. A helyiek sorban álltak, hogy elkészítsék a reggelinek vett leveseiket. Mi nem vettünk ilyet, hanem megettük a kis gombócainkat, meg legurítottam a kávét.

A beszállás simán ment, a helyünk is kényelmes volt. Kínában abszolút megéri gyorsvonatozni, kényelmes, tiszta, van tér és még nézelődni is lehet. Az út elhaladt az Er Hai tóvidék mellett is, amit egyszer majd szintén meg kell látogatni, csodaszép. Ezenkívül eseménytelenül telt a vonatozás, megettünk a még Guilinban vett maradék aszalt gyümölcsöket, az egyikről kiderült, hogy mangó, de kinézetre egyáltalán nem hasonlított rá (egyébként finom).

A vonaton többször is megállapítottam, mennyire szeretek vonatozni és nem is értettem, eddig miért nem voltam túlzottan oda érte.. Aztán rájöttem a titok nyitjára: magyar vonatok. Igaz, itt is csak expresszel utaztunk eddig, feltételezem, hogy a hagyományos vonatokért nem lelkesednék ennyire, de most az mindegy. Otthon egy IC sem ilyen kényelmes, mint ez, illetve ott inkább meghalok, minthogy elmenjek mosdóba a vonaton. Igaz, az egész országot átszelni rövidebb idő, mint itt egy tartományt. Olyan tájak mellett haladunk el itt viszont, hogy maga a nézelődés is élmény, váltakoznak a hegyek, dombok, mezőgazdasági területek, városok, falvak..

Megérkezés után metróztunk egyet, majd a megállótól elsétáltunk a hostelhez, ami röpke két kilométerre található az állomástól, úgyhogy meg is beszéltük, hogy a reptérre menet biztosan vagy taxizunk vagy valamilyen egyéb közlekedési módot találunk, mert még egyszer ezt a távot a metróig nem kellene legyalogolni.

Becsekkolásnál teával várt minket a recepciós hölgy és a szoba elfoglalása után is kaptunk egy kis tálcán teát, ropogtatnivaló sós kekszet és két pici mandarint is. Apróság, de nagyon kedves gesztusnak tartottuk. Ráadásul a szobában teasarok is van, úgyhogy ott tudtuk elfogyasztani ezt.

Hamar el akartunk indulni a városba, mert itt annyira nincs sok időnk, viszont a hostelben kapni kávét, úgyhogy egy apró pihenőt beiktattunk még indulás előtt. Kint ültünk le a kerthelyiségben, ahol szóba elegyedtünk a szintén itt megszállt francia párral, akik egy hónapja utazgatnak és összesen egy évet terveznek eltölteni különböző országokban. Egy rövid beszélgetés után elköszöntünk, mert limitált az időnk itt, de azért így is megtudtuk, hogy a franciáknak mennyire bonyolult kínai vízumot szerezni. Míg nekünk kb 60 euró, nekik 270 euró és ezen felül még kell munkaszerződést és bankszámla kivonatot, valamint biztosítási igazolást is bemutatniuk. Ezzel együtt csoda, hogy túlnyomórészt franciákkal találkozunk, elvétve pár német és amerikai fordul még meg erre, és összesen egy orosz párt láttunk még. Szóval jellemzően franciák jönnek erre, de nem is értem, ha ennyire bonyolult nekik ide bejutni. Mindenesetre érdekes volt ezt hallani. Egyébként Koreában is jártak nem rég és imádták, úgyhogy megvolt a közös pont is. Azt majdnem elfelejtettem, hogy akár kávé nélkül is kibírhattam volna, mert két akkora robbanás szólt a mellettünk lévő területen, hogy az is elég jól felébresztett. Nem tudjuk, hogy mi volt, de nagy eséllyel a mellettünk lévő utcában a felújítás részeként robbantottak valamit. Reméljük, holnap nem kezdik nagyon korán a munkát...

A kávém elfogyasztása után busszal indultunk be a városba és elsőnek egy buddhista templomot akartunk megnézni, a Yuantongot. A buszmegállótól elindultunk a keleti és nyugati pagodákig, amik egy hosszú utca két végén helyezkednek el.

Innen a fő kapukig sétáltunk át és út közben betértünk egy kis utcába, ahol kifőzdéket és étel árusokat láttunk.

Buddha keze citrom:

Kisebb hezitálás után olyan lepény mellett döntöttünk, amihez hasonlót Kazahsztánban is ettünk, ezt is felkenték a kemence belső falára és úgy sütötték ki, csak ebben volt hagyma is. Azt terveztük, hogy majd a kapuk árnyékában keresünk egy padot és ott esszük meg. Frissen sült lepényt kaptunk, kellett az a kis séta, hogy addig tudjon hűlni az uzsonnánk.

A kapuktól próbáltunk átjutni a másik oldalra, ami nem volt egyszerű feladat, az aluljárók le voltak ugyanis zárva felújítás miatt. Zebrán átkelni itt elég izgalmas, mert mindenki – autó, robogó, gyalogos- megy amerre lát, eléggé észnél kell lenni, hogy ne üssenek el vagy mi másokat. De ha elég magabiztosan egy irányban haladunk és arra figyelünk, mi van előttünk, akkor egész biztonságosan lehet haladni.
A cél most egyrészt a virág és madár piac lett volna, amit addigra szerintem összepakoltak, mert nem nagyon volt semmilyen árus. Vagy nem néztük elég alaposan. De az ahhoz vezető út is egy hangulatos sétáló utca volt, úgyhogy nem bántuk, hogy erre vettük az irányt. Letértünk a közeli parkba is, de csak egy rövid időre, mert a Yuantong elvileg fél-egy órán belül zárt és szerettünk volna még ma bemenni. Mivel majdnem másfél kilométert kellett megtennünk, kicsit kileptünk, hogy még időben odaérjünk. Ez olyan jól sikerült, hogy bőven a nyitvatartási időben érkeztünk meg a helyre, csak épp egy gond akadt, hogy felújítás miatt teljesen zárva van a templom. Egyáltalán nem lehet bemenni sem most, sem máskor. Oké, szóval egy látnivaló mínusz, sebaj, várost néztünk közben. Amit láttunk, hogy rengeteget a rendőr, de Lacó vette észre, hogy nem is rendőrök voltak mind, hanem sokan önkéntes rendfenntartóként dolgoztak a városban. De tényleg minden utcára jutott pár felügyelő, először azt hittem, készülnek valami eseményre, de valószínűleg ez itt alap.

A templomtól a Zöld tó parkhoz sétáltunk el. Ez a könnyed kikapcsolódásra vágyóknak szuper hely, sokan táncolni járnak ide, vagy csak sétálni a tó körül. A tavakat tavirózsa és lótusz borítja, biztosan gyönyörű, amikor virágoznak, most sajnos nem, de így is szép. Ráadásul naplementében láttuk.

A park másik része:

Itt történt egy vicces jelenet, mert az egyik híd lábánál ahogy sétáltunk, meglátta Lacót egy kis kínai fiúcska, aki az anyukájával volt. El kezdett valamit mondogatni, majd Lacó elé szaladt, megállt neki háttal és kitárta a kis karjait, hogy Lacó ne menjen tovább. Közben folyamatosan mondogatott valamit, én dőltem a nevetéstől, annyira aranyos jelenet volt.

Innen az egyetemi kampuszhoz sétáltunk tovább. Az épületeket itt nyugati stílusban építették, de itt is felújítás zajlott épp. A parkban kardozni tanultak fiatalok, Lacóval kedvet kaptunk mi is. Meg kedvet kaptunk enni is, meg is néztük, mit ajánlott Haya, Lacó itt lakó ismerőse, aki sajnos most pont nem tartózkodik a városban. Az egyik általa ajánlott hely előtt ültünk le teljesen véletlen (a maps.me szerint), de ennek ellenére nem annyira sikerült megtalálni az éttermet, mert mint kiderült, be van zárva. Oké, akkor ennek örömére úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a hostelhez és a környéken keresünk valamit majd. Ehhez a 95-ös buszra kellett felszállnunk, ami csak nem akart jönni, nagyjából fél óránként járhat. Mire megérkezett, már éhesedtünk rendesen, úgyhogy a hostelhez közeledve megnéztük a maps.me-n, milyen helyet ajánl. Nos, a maps.me-n van egy nagy fehér folt, ami a mi kerületünk. Szóval gyalog elindultunk felfedezni a környéket, de nem ájultunk el a lehetőségeinktől. Végül két egymás melletti helyet néztünk ki. Az egyikben a bamba rendelés felvevő/pénztáros miatt jöttünk el (de komolyan, csak bámult ránk), a másikban pedig kép nélküli teljesen kínai étlap volt és kicsit koszos is volt a hely. Így átmentünk a másik oldalban lévő harmadik opciót megtekinteni, ahol végül leültünk enni. Lacó sajnos nem tudott sokat segíteni az ételek neveivel, így kép alapján, mutogatva magyaráztuk el, mit kérünk. Ő valamilyen marhahúsos tészta levest, én pedig húsmentes (ritkaság) zöldséglevest kértem. Utólag Lacó felfedezte, hogy „tényleg, a tiédnek a nevében az az 'erős' karakter!”, de addigra már jól átmelegedtem a csípőstől pirosra színezet levessel. Egyébként nagyon finom volt, vastag üvegtészta, bok choi, tofu, fafülgomba, sima gomba, répa, krumpli, bab és hagyma volt benne, szóval nem maradtam éhen. Jóllakottan távoztunk és egyébként ez volt a legolcsóbb kaja az egész út alatt (reggeliket, mindent nézve), nem akartuk elhinni. De mindegy is, mert nagyon jól esett mindkettőtöknek a vacsora. Sok mindenhez már nem is volt kedvünk ez után, inkább visszatértünk a szállásra.