Azaz,  az élet értékes. Ez a bölcselet a huangshani autópálya szélén tetszelgett,  arra figyelmeztetve az autósokat, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat. 

Huangshani reptéren sikerült taxit fogni (kvázi futószalag szerűen haladtak, mert valaki beszállt az elsőbe, majd előbbre gurult a mögötte lévő taxi, stb) , amivel elmehettünk Tangkou városba, ami közvetlen a Huangshan-hegy lábánál fekszik. 190 rmb nem volt most nagy ár kettőnknek azért, hogy időben odaérjünk előbb a hegyhez menő buszhoz, majd a felvonóhoz is. Furcsaság, hogy a taxi hátulja úgy be volt bugyolálva valami ülésvédővel, hogy nem találtam meg az övcsatot. Szóval száznál már erősen kapaszkodtam (majd jött az '' élet értékes'' tábla...). De szerencsére mindenki odafigyelve vezetett. Lac az út során elbeszélgetett a taxissal, hol könnyebben, hol nehezebben értették egymást, de a társalgás folyékonyan ment. :) Tangkouban a buszpályaudvaron eligazított minket a sofőr, majd siettünk jegyet venni, majd a terminálba. Ember nem volt rajtunk kívül. Ami külön fura, hogy a busz is úgy döntött, hogy hamarabb elindul a felvonóhoz, csak velünk. Tehát ketten ültünk az egész úton.. Annak ellenére, hogy a nap viszonylag zökkenőmentes volt eddig,  hiszen pontosan indult a repülő, kaptunk taxit és időben indult a busz is, kicsit izgultam, hogy tuti legyen felvonó még és elérjük. Felesleges volt az aggodalom, mert gyakorlatilag 20 perccel az utolsó lebegő előtt már fel is szállhattunk az egyikre. Amúgy tisztára síelős érzésem volt. 

Felfelé már megdicsérhettük magunkat, hogy klassz döntés volt eljönni ide. 

Ugye?  :) 

Amit látni, az nem szmog, hanem pára. Kicsit esőre áll, de egyelőre nem esett, amióta itt vagyunk. 

Felérve készülődtünk kicsit, mert a hotelig kell gyalogolni a felvonótól és ez nagy hátizsákokkal nem annyira egyszerű. Viszont, bizonyítandó a kínaiak barátságosságát, egy pár épp leért a hegyről és meglátva minket nekünk adták a túrabotjaikat. Nem ám két gallyat, rendes túrabotokat! Meg is beszéltük Lacóval, hogy mi is így fogunk tenni, ha már megyünk le. 

A hotelig az út felért minden trx-cross fit-súlyzós edzéssel együtt.Hiába nem kellett órákat menni, hegynek fel megtömött hátizsákkal (ja, +2.5 liter vízzel, mert a hegyen nem nagyon kapni, hiszen mindent gyalog vagy a felvonóval juttatnak fel a hegyre) meredek lépcsőkön... De egyszer odaértünk és sikerült rendben becsekkolni. Még kártyával is lehetett fizetni a Yupingluo hotelben. Kis felfrissülést követően még szerettük volna megnézni a naplementét is, mert addig hátravolt kb 1 óra. Nem akartunk viszont nagyon messzire menni, ezért a recepciós által javasolt közelebbi csúcsra indultunk el. Előtte megálltunk fotózkodni a hotel melletti ''üdvözlő fenyőnél'', ami Kína egyik leghíresebb fája. (Otthon miért nincsenek hírese fáink?) 

Azért ''üdvözlő '', mert elvileg olyan pózban tartja az ágait. 

Itt szépnapsütéses időnk lett, csak baromira fújt a szél. Kicsit olyan érzésem volt, mint az Ulsanbawin (hasonló hegycsúcs Koreában). Na, de le ne késsük a naplementét!

Csodálatos a táj, minden percét élveztük a naplementés Lotus kilátóhoz vezető útnak. 

No és akkor dobpergés... Tessék, ilyen gyönyörű naplementét láttunk. (Igazából a meghatottságtól párás szemmel fotóztam, ezért nem látjátok.) 

Helyette ez a buci szikla viszont nagyon megtetszett mindkettőnknek. 

Sajnos belekerültünk egy felhőbe, így sok értelme nem volt tovább ácsorogni a kiszögellésnél és elindultunk vissza a szállásra. Nem mi voltunk egyébként az egyedüli optimisták, egy fazon állvánnyal felszerelkezve várta, hátha elmegy a felhő (nem ment el). 

Még egy kis felhő-érzékeltetés, immár a szállásról,:

Este sok minden nem maradt hátra, mint elkészülni a holnap reggeli keléshez (5.30 a napfelkelte.. Miért nem tud az a nyamvadt Nap is pihenni kicsit tovább), illetve megvacsizni. Nem véletlen nem írtam reggeli óta semmilyen kajáról, ugyanis csak 2 zacskó ropit ettünk azóta. De! Most kipróbálhattuk a tegnap beszerzett dobozos száraz levest, amit csak forró vízzel kell felönteni. Kaptunk tésztát, szárított zöldségeket, fűszerkeveréket meg valami pasztát is. Nem volt olyan rossz, mint amire számítottunk, egész jól esett. De ha nem esett volna jól is mindegy, mert a hotelben egy vacsi kb 100 rmb-nél indul (40 a váltószám..).

Desszertnek pedig megkóstoltuk a személyzet által odekészített kis kekszeket, Lacó pedig lefordította a szívecske alakú üdvözlőkártyát. :)