2019.11.02. 

Az ablaktalan szobánkban minden várakozás ellenére egész jót aludtunk. A mai napra a Nagy Buddha szobrot terveztük be, meg az egész Lantau szigetét, ami egy a Hongkonghoz tartozó szigetek közül. Nem siettünk nagyon, mert előbb úgyis reggelizni szerettünk volna, meg rendelkezésre állt a nap és még holnap is itt leszünk, hogy a kimaradt helyeket bejárjuk.

Reggelizni a metróhoz közeli egyik kávézóba tértünk be, ahol péksüteményeket és egy kávét (na jó, itt volt bizodalmam) vettünk. Ücsörgés közben megbeszéltük a napi tervet, körülöttünk pedig mindenki hagyományos vagy fél-brit reggelit evett (pirított tészta vagy tészta leves, rántotta, kolbász, pirítós).

Innen metróval elmentünk a lantaui libegőig. Ez sokkal hosszabban ment a vártnál és közben elképesztő kilátás nyílt a hongkongi öbölre, kikötőre, illetve a reptérre is. Egyébként előre a Klook applikáción Lacó lefoglalta a jegyet, de még így is hosszú sorbanállás fogadott minket, már a jegyátvételhez is. Annyira persze ez nem lepett meg minket, mert szombat lévén nyilván mindenki a szabadban akarja tölteni az idejét. Az időjárás kedvezőbb volt, mint Makaón, vagy csak így akartuk érezni, nem tudom, de sokkal kellemesebbnek tűnt. Ennek leginkább azok a futók örülhettek, ami miatt lezárták a Buddhához vezető lépcsősort. Ezen az úton már biciklis- és futóversenybe is „belefutottunk”, ezek szerint az őszi időszakban szervezik ezeket. Csak itt most is elviselhetetlenül meleg a levegő, minden tiszteletem a résztvevőknek. Lacót kérdeztem, benevezne-e egy ilyen Buddhához felfutásra, de csak morgott valami olyat a bajsza alatt, hogy „mint a Kékes” és „nincs az az isten”... Nem is értem, miért. Mindenesetre annyi előnye volt ennek, nagy ártatlanul megtöltöttem vízzel a palackomat az ivó ballonoknál, pedig utólag az egyik szervező tiltakozásából kiderült, hogy azokat a futóknak tartották fent. Mondjuk, elég lemondóan legyintett, mikor rájött, hogy külföldi vagyok, addigra meg már enyém volt a víz...

Libegünk:

Elsőként a kolostorhoz mentünk, ami pont Buddhával szemben helyezkedik el. Itt több termet lehet megtekinteni, a leghatásosabb kétséget kizáróan az Öt buddha terme, ahol szemben a bejárattal 5 buddha szobor található (gondolatátok volna?) és körben pedig sok apró bodhisattva ül a falba mélyesztett szentélyekben. A területet körbejárva felfedeztünk egy vegetáriánus éttermet, amit amúgy az útikönyv is ajánlott, szóval az ebédlőnk már meg is volt. De előtte mindenképpen a Buddhát szerettük volna megnézni, így elindultunk a hátsó úton, mivel a lépcsők még mindig le voltak zárva a futók miatt (Lac „örömére”). A szobor hatalmas, kb 34 méter magas és ezzel ez az egyik legnagyobb ülő Buddha a világon. Kicsit mi is megpihentünk itt és szemezgettünk az aszalt mangónkból.

Készül a nagy mű:

A Buddha után lesétáltunk ebédelni és nem kellett csalódnunk, tényleg finoman főznek ezen a helyen. Mi zöldséges pirított tésztát, vegyes vega tálat (babból és gabonából készült fűszerezett ételeket), mangó pudingot és babpasztás rizs-palacsintát kértünk.

Jóllakottan indultunk tovább a Tai O faluba, ami a sziget nyugati sarkán található halászfalucska és a cölöpökre épült kalyibáiról és halpiacáról híres. Nem emlékeztem névről, de a központi gyaloghídon áthaladva eszembe jutott, hogy ugyanitt jártunk anno, csak akkor épp esett az eső. Most legalább megnézhettem napfényben is és rájöttem, hogy párás melegben halpiacra nem túl okos dolog elmenni (=büdös van). Az árusok válogatott szárított élőlényeket ajánlgattak, például szárított tengeri csillagot, pufi halat, cápát, kagylót, stb. Ezen felül élő halakat is lehetett venni. A piacról a cölöpös részre sétáltunk át, ami gyakorlatilag bádogból készült kunyhókat, kisebb házakat jelentett a víz felett megépítve.

Valamiért a faluval kapcsolatban izgalmasabbra emlékeztem, de azért tisztességesen körbejártuk a települést. A legjobb a delfin-kilátó, ahol elvileg a kínai fehér delfineket lehet megfigyelni, de ezt nem tudom, mikor, mert a kikötőben állandóan járnak a hajók. Viszont maga a kilátás kifejezetten megérte a sétát és Lacó valódi örömére láttunk egy A380-ast felszállni („tuti Singapore Airlines...”, felkerült a teleobjektív.. „na ugye, Singapore Airlines, mondtam”), és még nagyobb örömére egy jó hosszú mély hajókürtöt is hallhattunk.

Tűz verők, bozót tüzek oltására:

A dombról visszatérve a buszmegállóba siettünk, ahol 3-4 busznyi ember várakozott előttünk szép sorban. Szerencsére látva ezt, több buszt is menetbe állítottak és egész hamar sorra kerültünk. A metrónál Yeyével futottunk össze és a bevásárlóközpont éttermes részén koreait ettünk, majd kiültünk a térre iszogatni. Lacó trükkösen felbontotta a cidereket, mert nem sikerült semmilyen használható bontót találni. Éjfélkor kezdtünk hazakészülődni, ami azért nehézkes ilyenkor már, mert semmilyen tömegközlekedés nem jár a tüntetések miatt. Amúgy éjjelig mennének a buszok és metrók is, de jelen helyzetben ez nem így van. Emiatt kénytelenek voltunk taxizni, ami nem gond, csak messze voltunk a szállástól és éppen csak kifutotta a készpénzünk az árát.. újabb „elsüllyedt költség” keletkezett...sajnos ez az utunk szállóigéjévé vált, mert kb mindegyik városban sikerült egy vagy olykor több felesleges vagy jóval magasabb kiadást generálni, mint terveztük..
Hazaérve nem volt melegvíz és már épp le akartam fürdeni hidegben, mikor rájöttünk, hogy ki van kapcsolva a bojler. Itt ugyanis (és a korábbi hongkongi szálláson is) a szobába belépve mindenre külön kapcsoló van; a lámpákra, légkondira és a bojlerre is. Bekapcsoltuk és olyan kattogás vette kezdetét, hogy azt hittem, mindjárt robbanunk.. Majd a légkondi is el kezdett berregni... Úgyhogy.. remek. Viszont a nap jól sikerült és Yeyével is szuper volt újra találkozni, beszélgetni kicsit.

Holnap még a reggeli hangulatunktól függ, hova látogatunk el.